Visszér, hová tegyenek piócákat

A kocsinűlők mérgesek vótak az ilyen beszédekért, mert nem értötték, amihöz a kocsi zörgése is hozzájárult.

Honnan jönnek

Mink mög jókat nevettünk. A gazdám ék is. Az is emléközetös, mikor galambhús levest főztem. Ki­csi vótam még, de ellestem, hogy köll csinálni. Csak azt nem tudtam, mennyi köll. Levágtam tíz galambot.

Mögkoppasztottam, föl is tudtam bontani. Vaslábon főztem mög, csutkatűvel tüzeltem alá, mög ganéval. Mire kigyüt-tek: kész lött. Örült a gazdasszonyom ügyességömön, de nevette, hogy tízet vágtam.

Az ujjamon olvastatta mög: 1, 2, 3, 4; négyen vagyunk. Égy galamb elég égy embörnek. Mikor kitelt az időm Mindönszentök napján, a bérömön fölül kaptam tűle égy ócska nagykabátot, mög égy szép fekete malacot. A kis, szemfüles lány még két hétig se volt ott, mindent meglátott. Észrevette, hogy az egyik kazal tetején egy em­ber van fényes délben. Azonnal szólt a gazdának: -   Visszér, égy embör van a visszér.

De azért a kis lány tovább is vigyázta a kazal tetején levő embert.

Az asd2 alkalmazásának módszere a prosztata adenoma kezelésében

Nagy visszér szállott szívébe, maga se tudta okát adni. Este mikor megfejték a tehenet, azt mondja a gazda neki: -    Ögyél, igyál, oszt feküdj lé. Ügy is cselekedett a kis libapásztor, de nem aludt a vi­lágért se. Fülével figyelte, hogy a pitarba emberek jöttek, beszélték, hova menjenek. Fegyverek zörögtek, öltöztek.

Hirudotherapy valaki megmutatja, az ár az ülés és annak hatásai

Ez után még hová tegyenek piócákat félt, s elhatározta, hogy elszökik innen. Másnap reggel, míg a gazda a tehenet fejte, kihajtotta a libákat a tanya háta mögé és isten oltalmára hagyta őket, maga pedig elindult a város fele.

Sokáig nem találkozott emberrel, csak a nagy labancos kutyák szaladtak elébe a dűlő utakon, ezektől annyira félt, hogy mikor méter közel jutott hozzájuk, leguggolt és eléjük göröngyöket gu­rított. A kutyák nézték egy darabig, végre megunták és visszasom­fordáltak a tanyába. A kis libapásztor ment tovább, míg a kutyák ismét útját nem állták. Ha megszomjúhozott, a lónyomból ivott, mert útjába eső kutak ostorfáján nem volt veder.

Végre is azt találta ki, hogy fejéről a keszkenőjét leoldotta, rákötötte az ostorfára, leeresztette a kútba és vigyázva húzta fel. A vizes kendőt csavarva ihatott egy-két korty vizet. Otthon az apja nem tűrte meg. Nemsokára el is állította újra, de most nem a pusztára, hanem egy ügyvédhez peszrának, bár libákat varicrem visszér vélemények hová tegyenek piócákat gon­doznia.

Itt meg nagy égzengéses, villámlásos zivatarba ki­küldték a kapuba megnézni, jön-e az úr? Hiába félt a kis peszra a dörgéstől, villámlástól: menni kellett, s az udva­ron a hamis gúnár kékre, zöldre verte. A gazdasszony nem hogy védelmére sietett volna, hanem jót nevetett rajta. Innen is hazament köszönetlenül. A lány viselkedése feldühítette apját.

Nagy jajszóval kö­nyörgött leánya, hogy ne űzze el. Végre is az apa megmá­síthatatlan ítéletként jelentette ki: Önnöd hová tegyenek piócákat, de ruhát nem. Csak helyet, mög könyeret adjon, hová tegyenek piócákat többit majd tu­dom én. Alig volt 11 éves a lány, már varrta a tüledállót bő rék-li olyan ügyes volt. Hordták hozzá a varrnivalót. A varrással gyűjtötte össze a stafirungját.

Much more than documents.

Ahol külön fogad­nak, nem olyan fiatalt, mint a libapásztor, tehát nem évest vesznek, hanem hová tegyenek piócákat lányt. A pulykát a tanyán tenyésztik nagyban darabjá­val. Városban egy-két párral, ha bajoskodnak. Régen sok­kal kevesebb volt a tanyán is és csak fehéret tartottak. Ma már, mivel a fehér sokkal kényesebb, gyengébb, alig van, hanem szürke, fekete, iromba, téglásveres színűt nevelnek. Mikor a lúd kiköltött, annak a a visszér gélek listája ültetik a pulykát.

Pulykakotló ritka, tyúkkal szokták kiköltetni. Egy hónapra kel ki. Az aprójószágok között visszér pulyka a legnagyobb, mégis a leggyámoltalanabb. Felnevelése igen sok bajjal jár. Van eset, hogy a legnagyobb gondozás mellett is elpusztul. Tíznapos koráig vizet innia egyáltalában nem szabad, mert akkor himlős lesz. Két-három napig reggel meg kell mosni a lábát rézelejében2 ha nincs, pálinkában, szájába hová tegyenek piócákat egy szem borsót kell tenni, hogy erősödjék.

Harmatba sem szabad ereszteni, mert elázik, és az gyengíti a kis pulykát, így is mindig üpántoskodik. A napfénytől is óvni kell.

A pulyka kisebb korában vizet keveset ihat, aludttejjel, túró­val él, hogy ne kívánja a vizet. Szérdéktúrót összevágott hagymabördővel zöldhagyma szárakésőbb darát hagymá­val adnak neki. Régen a repce, káposzta, kalaráb levelét is adták neki megvágva, darával. Addig kell rá vigyázni, gon­dozni, míg a bibircsaját ki nem hányja, vagyis visszér hétig.

A pulykát régen megjegyezték, első hetes korában levet­ték a sarkát, vagy valamelyik körmét, újabban nem cson­kítják, hanem a szárnyát befestik színes festékkel.

Van olyan hely, ahol mindjárt fogadnak pásztort, mihelyt kikel a pulyka, kivált ahol az anyapulykával van, mert az viszi őket, nem úgy mint a kotló.

Ha szabad ég alá viszik, a kotlót borító alá teszik, mellé az ennivalót, a kis pulykák szaladozhatnak alóla, de a kotló hívására visszatérnek, valamint a meleg elől is. A borítóra hová tegyenek piócákat rossz zsákdarabokat tesznek, hogy hűvöst tartson. A borító alatt azért van a kotló, hogy el ne mehessen a pulykákkal, mert akkor elkóborolna; így a kis pulyka min­dig visszamegy táplálkozásra is, meg az eső elől is.

Még ki­csi, be kell hajtani a zivatar elől, mert nagyon elázik, nem zsíros a tolla, mint a libáé. Gallyal hajtja a pásztor, vagy vesszőre hová tegyenek piócákat ronggyal. Két hét elteltével már az anyja jár a pulykákkal, viszi őket a fűbe, hogy elbújhassanak. Gyepen, árpatarlón legel a pulyka, a feje mindig a földön van. Legjobban szeret a lucernában tartózkodni, ahol a lucernát lepő bogarat sze­degeti.

A repcét is szereti. A pulyka a maga akaratján jár, hová tegyenek piócákat kóborló, csavargó természetű. A pulykapásztor kötelessége tehát: szemmel tartani, fi­gyelni a pulykát, hogyha ennivalója elfogy, adjon neki. Ha liba is van őrizetére bízva, arról is gondoskodik. Hová tegyenek piócákat különösebben nem féltenek tőle semmit, azért a lány nincs is mindig mellette, mert nem olyan kártékony, mint a liba.

De mikor a búza kihányja a fejét, nemcsak vigyáz rá messziről, hanem mellette van mindig, hogy le ne tapossa a bú­zát. Nem eszi ugyan meg, de elbúvik benne és hiába hív­ják, nem szól, hallgat.